8. GYERMEK- és IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI SZEMLE – 2015

Szerkesztő küldte be 2015. 06. 04., cs - 08:58 időpontban
A Marczibányi Téri Művelődési Központ (II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.)
2015. november 9-15. között ismét megrendezi a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét.
A szemlére 2013. január 1. után bemutatott előadások nevezhetők, amelyek nem szerepeltek
2014-ben a Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.
Nevezési határidő: 2015. június 15.
A fesztiválon – korosztályi és műfaji megkötött­sé­gek nélkül – igényes, formanyelvi gazdagságot tükröző, utaztatható, kis technikai igényű, kamarakörülmények között is játszható produkciókat muta­tunk be, beleértve az ún. csecsemőszínházi, a tantermi és beavató színházi, illetve a színházi nevelési előadásokat is.
A Szemlére történő válogatásnál a színházi-művészi minőség mellett figyelembe vesszük azt is, ha a produkcióhoz a gyerekek, fiatalok életkorának megfelelő, színvonalas feldolgozó program társul. Egy társulat, illetve alkotó több produkcióval is nevezhet.

Egyesületi közgyűlés

Szerkesztő küldte be 2015. 04. 27., h - 16:10 időpontban
KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ - május 17-re
Ezúton hívjuk meg egyesületünk tagjait a Magyar Drámapedagógiai Társaság következő közgyűlésére,
amelyre 2015. május 17-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel kerül sor
(Amennyiben nem szavazóképes a közgyűlés, úgy 14.30-ra hívjuk össze a megismételt közgyűlést.)
Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Központ (Budapest, II. kerület, Marczibányi tér 5/A)
A közgyűlés tervezett napirendi pontjai:
1. A közhasznúsági jelentés elfogadása
2. Rövid helyzetelemzés
3. Aktuális ügyek megbeszélése
A közhasznúsági jelentés tervezete letölthető.

Dráma van! - köszönjük

Szerkesztő küldte be 2015. 03. 30., h - 08:30 időpontban
Kedves Barátaink!
A Magyar Drámapedagógiai Társaság által koordinált, Dráma van! − Tavaszi zsongás − A dramatikus nevelés hete elnevezésű eseménysorozat 2015. március 20. és 27. között sikerrel lezajlott!
8 nap alatt 120-nál is több esemény - flashmobok, színi előadások, drámaórák, színházi nevelési foglalkozások és, a többi a teljesség igénye nélkül - zajlott le, a résztvevők számát megtippelni sem tudjuk, mindenesetre több ezer gyerekről, fiatalról, felnőttről, nyugdíjas korúról beszélünk.
Az MDPT nevében köszönjük, hogy részt vettetek a rendezvénysorozatban, hogy programjaitokkal, meglévő és újonnan vállalt eseményeitekkel színesítettétek, teljessé és izgalmassá tettétek ennek a szép tavaszi hétnek a programját.
A Társaság Facebook oldalán és honlapján igyekeztünk napra készen feltölteni azt a rengeteg anyagot – fotókat, beszámolókat –, amelyeket elküldtetek nekünk. Ez a munka még nem ért véget, hiszen a tájékoztatók, fényképek, videófelvételek folyamatosan érkeznek.
Annyit már most megígérünk, hogy az MDPT a következő évben is megszervezi a dramatikus nevelés hetét. Reméljük, jövőre is velünk tartotok, s még nagyobb nyilvánosság mellett tudjuk, hasonlóan színes programmal feltölteni ezt az időszakot!
Üdvözlettel és a jövőbeni együttműködés reményében:
a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöksége 

Gyermekszínházi világnapi üzenetek - 2015

Szerkesztő küldte be 2015. 03. 27., p - 16:54 időpontban
"A GYEREK ÁLMODJON" – ITT A GYERMEKSZÍNHÁZI VILÁGNAPI ÜZENET
Az idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő ASSITEJ a gyermek- és ifjúsági színházak világszervezete. Március 20-án a világszervezet által meghirdetett gyermekszínházi világnapon az öt földrész minden gyerekelőadása előtt ismert művészek üzenetét olvassák fel a nézőknek.
Ez az üzenet pár percre összekapcsolja a világon mind az öt földrész valamennyi gyerekelőadásának alkotóit, a művészeket és a közönséget, fiatalokat és öregeket, pedagógusokat és a szülőket.
Idén, 2015-ben egy Nobel-békedíjas, egy Unesco „művész a békéért” nagykövet és az ASSITEJ világszervezet vezetőjének gondolataival köszöntjük a gyerekszínházi világnapot.

500 fős drámás flashmob Bicskén - DRÁMA VAN! - változás a zárásnál

Szerkesztő küldte be 2015. 03. 26., cs - 15:40 időpontban
22 flashmob és 100 másik drámás esemény március 20-27. között.
Ennek a remek sorozatnak közeledünk a végéhez. Drámás sajtótájékoztatót teveztünk zárásként: nem is kell feltenni a kérdéseket, megoldjuk azt mi magunk, és állóképekben vagy jelenetekben rögtön a válaszokat mutatjuk.
A sajtó munkatársainak a kérdésre kellett volna rájönniük.
Volt rá egy hónapunk - és közben kiszerettünk az ötletből. (Majd máskor, máshol, máshogy...)
Március 27-én tucatnyi különleges drámás esemény lest.
A helyszínek: Barcs, Budapest, Felsőhegy (Szerbia), Gerjen, Győr, Kiskunhalas, Kozármisleny, Nyírbátor, Pécs, Sirok, Szendrő, Szerencs, Zalaegerszeg 
És lesz egy flashmob, egy erőteljes drámás villanás Bicskén, március 27-én, vagyis ma, 9.30-kor,
több mint 500 fő (!!!) aktív részvételével.
A bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, a Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola és a Prelúdium Zeneiskola összefogva készül a flashmobra. Több mint 500 főnyi gyereket, fiatalt (6 - 18 éves) és felnőttet mozgatnak meg a város központjában. Olyan zenét kerestek, amelynek magyar népzene az alapja, de a mai fiatalokat is megszólító, modern feldolgozás. Így esett végül a választásuk a Balkán Fanatik Repülj madár című dalára.
A dramatikus nevelés hetének alcíméhez - TAVASZI ZSONGÁS - is tökéletesen illik.
(A dramatikus nevelés hetének eddigi rendezvényekről képek, videók itt.
Az összes rendezvény két táblázatban itt nézhető meg: flashmobok, események.)

Így szerettük őket

Szerkesztő küldte be 2015. 03. 24., k - 10:21 időpontban
A KIMI és a Rokka csoport bemutatója Nyáry Krisztián írásai alapján Kerepesen, a Forrás Művelődési Házban 2015. április 10-én, pénteken 18 órától.

Dráma - nevelés - demokrácia

Szerkesztő küldte be 2015. 03. 24., k - 10:11 időpontban
A DRÁMA VAN! - tavaszi zsongás - a dramatikus nevelés hete rendezvénysorozat részeként, az Eleven Beszélgetés csoport szervezésében kerül sor 2015. március 26-án, csütörtökön 17.30 órai kezdettel egy beszélgetésre a Szabadság téren, a naponta újjáépített pavilonban.
A program nyilvános - nyílt utcai vita - AGÓRA.
Várjuk egyesületünk tagjait.
A beszélgetés moderátora Trencsényi László egyetemi tanár.

Debreczeni Tibor kitüntetése

Szerkesztő küldte be 2015. 03. 17., k - 23:08 időpontban
Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült DEBRECZENI TIBOR, drámapedagógus, szakíró, a Magyar Drámapedagógiai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar címzetes főiskola tanára.
Eddig a kitüntésről szóló hivatalos jelentés.
Gratulálunk egyesületünk alapító elnökének!

Az adó 1%-felajánlásból kapott támogatás felhasználása

Szerkesztő küldte be 2015. 01. 29., cs - 08:42 időpontban
A Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöksége köszöni Önöknek
az adó 1%-felajánlásaikat!
Támogatásaikat minden évben az alapszabályban megfogalmazott céljaink megvalósításához használtuk fel, amely alapján egyesületünk nevelési és oktatási, képességfejlesztő, ismeretterjesztő, valamint kulturális tevékenységet folytat, amit az alábbi területeken valósít meg: országos szervezetként gondozza a drámapedagógia, a gyermekszínjátszás és a színházi nevelés ügyét. Feladata, hogy segítse a drámapedagógia és a színházi nevelés elterjedését, meghonosítását és alkalmazását az oktatási és nevelési gyakorlatban, irányítsa, támogassa és segítse az amatőr gyermekszínjátszást iskolai és iskolán kívüli területeken, ellássa ezeknek a területeknek szakmai érdekvédelmét és nemzetközi képviseletét is.