Magyar Drámapedagógiai Társaság

A DRÁMAPEDAGÓGIA ÉS A GYERMEKSZÍNJÁTSZÁS ÜGYÉT GONDOZÓ KIEMELTEN KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET

A belépéshez tájékoztató és adatlap tölthető le. Mindkettő Word dokumentum. A belépési nyilatkozat e-mailben (drama@drama.hu) történő visszaküldése esetén a tagdíj befizetéséhez kérésre csekket küldünk. A tagdíj befizethető internetes átutalással is.

(Számlaszámunk: 11701004-20065946)

Letölthető egyesületünk alapszabálya is (PDF állomány formájában).

Alakulás éve: 1988
Taglétszám: 1300 fő felett
Cím: 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a
Telefon: (1) 3361361, (70)3353959
Tel./fax: (1) 3361361

Az 1988-ban létrejött egyesület gondozza hazánkban a drámapedagógia és a gyermekszínjátszás területét. Működésének több mint tíz éve alatt a kulturális és oktatási területen egyaránt tevékenykedő magyar civil szervezetek között a domináns egyesületek egyikévé vált a Magyar Drámapedagógiai Társaság: nem lehet ma drámapedagógiáról, tanítási drámáról, gyermekszínjátszásról, de az alapfokú művészetoktatás színművészet-bábművészet ágáról sem beszélni a Magyar Drámapedagógiai Társaság említése nélkül.

A drámapedagógusok, gyermekszínjátszó csoportvezetők társaságának legfontosabb eredményeiként említhetjük a következőket:

• A társaság szakemberei - még 1992 környékén - kidolgozták a drámajáték-vezető képzés követelményrendszerét, s a drámajáték-vezetést az Országos Szakmai Jegyzékben szakmaként regisztráltatták. Hatalmas eredménynek tekintettük ezt, egyfajta áttörésnek, azonban a "Hivatal" 1994-ben - a megkérdezésünk, és mindenféle indoklás nélkül - törölte azt a szakmák sorából. A döntés a képzés-vizsgáztatás jogát nem érintette, s mivel a társaságunk szervezte képzéseknek időközben egyre nagyobb szakmai rangja lett, napjainkra már több mint 1200 fő nyerte el (120 órás alapképzés után) a Magyar Drámapedagógiai Társaság drámajáték-vezetői oklevelét. Ezt akkor is jelentős eredménynek tartjuk, ha a szakmaként történő regisztráltatás még napjainkban sem megoldott kérdés.

• Idő közben Társaságunk szakembereinek segítségével - mint új műveltségi terület bekerült a NAT-ba a Tánc és dráma (mint egy minisztériumi felmérésből kiderült, az iskolák kb. 11%-ában valamilyen formában meg is jelent a dráma tanítása). Társaságunk szakemberei részt vettek a tánc és dráma kerettantervek, továbbá az alapfokú művészeti iskolák színművészet-bábművészet tagozatainak szóló tantervi program kidolgozásában is.

• A pedagógus továbbképzések rendszerében hivatalos akkreditációt kapott az Oktatási Minisztériumtól a drámapedagógiai (ezt 2004-ben megújítottuk), majd később a gyermekszínjátszó rendezői képzés. Így a választható pedagógus-továbbképzések között Társaságunk 120 órás képzései is szerepelnek.

• A drámapedagógia terén végzett munkát ma már 24 regionális műhely végzi-segíti. Ezeknek a műhelyeknek a jövőben várhatóan egyre nagyobb szerepe lesz a drámapedagógusok szakmai továbbképzésében, hiszen az alaptanfolyamok elvégzése után a pedagógusok olyan gyakorlati problémákkal szembesülnek, amelyekre szakemberek segítségével, kollégáikkal együtt könnyebb választ keresni és találni.

• A tanárképző és tanítóképző főiskolákon is egyre erősebben létezik, s a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán is egyre határozottabban jelenik meg a drámapedagógiai képzés - az alternatív pedagógiák között választható programként 2004-ben három drámás tanterv is megjelent.

• A Magyar Drámapedagógiai Társaság 1990-ben döntött arról, hogy a rendszerváltással gazdátlanná vált gyermekszínjátszás ügyét is felvállalja, majd ezt követően elindította az első Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivált. Korábban a gyermekszínjátszók fesztiváljainak szervezése állami és mozgalmi feladat volt -, a néhány év alatt keletkezett űrt nehéz volt újra betölteni. A nehéz kezdet után (az első évben 35 csoport jelentkezett) megindult a mennyiségi és minőségi növekedés. Az utóbbi években rendre kb. 350 csoport, nyolc-tízezer gyerek részvételével zajlanak az országos fesztiválok. 2004-ben már a tizenharmadik alkalommal került sor a felmenő rendszerű fesztivál megszervezésére. A Magyar Drámapedagógiai Társaság kitartó munkájának és a fesztiválrendszer életben tartásának is köszönhetjük, hogy az előadások színvonala jónak, helyenként magasnak mondható...

• A Magyar Drámapedagógiai Társaság szakmai folyóirata - a Drámapedagógiai Magazin - az egyetlen olyan periodika Magyarországon, amely drámapedagógiával és gyermekszínjátszással foglalkozik. A Magazin évente két rendes, és 1994-től egy-egy tematikus különszámmal jelentkezik. 2004-től pedig már két különszámunk jelenik meg.

•  

  Napjainkra már kielégítőnek, néhány részterületen pedig bőségesnek mondható a drámapedagógia hazai szakirodalma. Tantervek tucatjai születtek és jelentek meg. Oktatási segédletek, óragyűjtemények állnak a drámatanárok rendelkezésére. (Az utóbbi években már nagyobb volt a hiány a gyermekszínjátszó rendezőknek szóló kiadványokban: éppen ezért jelentettük meg A színpadi rendezésről című könyvet.)

   

• Oktatófilmek készülnek műhelyeinkben: 1999-ben jelent meg a Színházi konvenciók a drámatanításban című filmünk, majd az országos gyermekszínjátszó találkozók egyes előadásainak felhasználásával a Gyermekszínjátszók példatára c. sorozatunk első két darabja. Az utóbbi sorozat harmadik része 2004-ben jelenik meg.

• A gyermekszínjátszással foglalkozó pedagógusok évek óta hiányolják a gyerekekkel eljátszható színvonalas forgatókönyveket – ezért írtunk ki pályázatot, illetve ezért jelentettük meg a Thália szekere, illetve a Fényes napok című kiadványunkat.

• 2003-ban és 2004-ben táborok sorát szerveztük. Az Impulzus-táborok megvalósítását a Belügyminisztériumtól kapott megbízás és támogatás tette lehetővé (ebben az évben 12 tábort rendezünk).

• A kezdeti 100 fő körüli tagság napjainkra 1300 fő feletti (az aktív és passzív tagok aránya évről évre változik).

DRÁMAPEDAGÓGIA

elméleti alapvetés helyett

1.

A gyerekek drámát játszanak, a tanár pedig a közös játék során tanít.

Közös játékról van szó, mivel a tanár gyakran szerepben vesz részt a gyerekek tevékenységében. Feladja hétköznapi tanári viselkedési mintáit, engedi, hogy személyiségéből mást is lássanak a foglalkozás résztvevői, mint addig. A saját szerepjátékán keresztül szabályozhat, információt vihet a játékba, viselkedésbeli és nyelvi mintát nyújthat, véleményeket hívhat elő, provokálhat, de akár fegyelmezhet is szerepből ("Uraim, szabad így viselkedni a király jelenlétében?"). Úgy játszik, hogy egyetlen pillanatra sem feledkezik meg arról: számára eszköz a szerepjáték, ő maga nem színész vagy előadóművész, a gyerekek pedig nem a mindenkori közönség.

A tanár szerepbeli létezésével felborítja a hagyományos osztálytermi hierarchiát: alacsony státuszú szerepeket is vállalhat azért, hogy diákjai döntési helyzetekbe kerüljenek, átvehessék a saját tanulásuk feletti felelősséget. (A szerepjáték során - a választott szerepektől függően - a résztvevők tegezhetik is a tanárt, s ha úgy fordul, akár figyelmen kívül is hagyhatják a véleményét, pl. a banda egyik tagját játszva nem adhat utasítást a főnöknek...). A szerepjáték során a játék irányítója nem átélésre törekszik, sokkal inkább a választott, eljátszani kívánt szereptípus demonstrálására. (Ebben az értelemben jelenléte a brechti színház színészének játéka felé közelít.)

A drámatanárnak nem kell színésznek lennie, többnyire elegendő a szereptípus felmutatása (erre a hétköznapok szerepei is elegendő tréninget jelentenek), de azért nem árt, ha időnként erősebb színészi eszközöket is képes alkalmazni. Úgy kell játszania, hogy a résztvevőket (gyereket-fiatalt-felnőttet) játékba tudja vinni.

2.

Amennyiben egy rendőrösdit játszó kisfiút figyelünk, tevékenységét "játékként" értékelhetjük; ha egy színpadi színészt rendőrszerepben látunk, azt mondhatjuk, hogy "előad". Bár mindketten "úgy tesznek, mintha" rendőrök volnának, cselekvésük módja és minősége tekintetében azonban mégis van különbség. A gyermek dramatikus játékában spontán és tudatos elemek keverednek, váltják egymást. További jellemzője ennek az "itt és most" jegyében zajló játéknak az én megtapasztalásának igénye és a tudatos távolságtartás.

Mindez megtalálható a színész játékában is - állíthatja joggal az olvasó.

Igen, a színész tudatában mind a négy említett összetevő megjelenik, de háttérbe szorítja őket a közvetítés, figurateremtés, megismételhetőség, jelentésteremtés és a közönséggel való kapcsolattartás igénye. Míg a gyermek játékában az élménynek róla, azaz a gyermekről kell szólnia, addig a színésznél a felfokozott tudatosságot és a játék által keltett kellemes érzéseket a közönségnek kell megélnie.

Ha egy drámaórán a gyerekek több csoportban dolgoznak, majd megmutatják egymásnak elkészült jeleneteiket, akkor létrejön a színházi alaphelyzet (valaki átmegy a színen, miközben mások nézik őt), és megjelenik jó néhány fontos elem a színészi munkából. Azonban jelentés közvetítése külső közönségnek gyakran szükségtelen a gyermekek drámajátékában: ha mindenki játszik, akkor nincs közönség. Sokkal természetesebb játékok születhetnek így, mint például a gyermekszínjátszó próbákon: bár színházi játékokat játszunk, de a játék során nem kell megtanulnunk például a dobozszínpad sajátos kommunikációs módjait - erre a hétköznapokban nincs is szüksége egyetlen embernek sem.

Szerepben van gyerek és tanár. Játszanak...

3.

Drámát játszanak... Jelen esetben nem az irodalom harmadik műneméhez tartozó alkotásról van szó, hanem csoportos játéktevékenységről, amelynek során a résztvevők szereplőként kalandoznak az általuk felépített képzeletbeli világban. (Ezzel együtt a dráma a játék vezetője számára "cselekvő emberek utánzásán" keresztül történő nevelést-oktatást jelent.)

Adjuk meg a résztvevőknek a gyermeki "mintha"-játékhoz hasonló játékélményt, s közben a drámaíró, a rendező és a színész eszköztárát használva próbáljuk meg a játékot nevelési céljaink elérésére alkalmassá tenni. A gyerekek dramatikus játékát a tanár szerepbe lépésével belülről irányíthatja, terelheti az általa fontosnak tartott tanulási területek felé, miközben a gyerekek számára megmarad a játék elsődleges öröme...

Kaposi László

DRÁMAPEDAGÓGIA

a legfontosabb alapfogalmakon keresztül

DRÁMA: (1) Jelentős, feszültséget hordozó emberi helyzeteket, az azokat kiváltó okokat és a belőlük fakadó következményeket konkrét emberi cselekvésen keresztül megidéző művészi forma. (2) A Nemzeti alaptanterv által meghatározott műveltségi terület (Tánc és dráma) egyik főtémája, illetve az e körbe tartozó ismeretek gyakorlati tevékenységen keresztül megvalósuló tanítását szolgáló művészeti tantárgy. E műveltségi terület vagy tantárgy keretében a tanulók az emberi lét, illetve a társadalom különböző problémáinak vizsgálatával foglalkoznak; az egyes témák feldolgozásakor az adott kérdéskörhöz kapcsolódó élményeiket és a folyamat során megszerzett tapasztalataikat különböző dramatikus tevékenységformákon keresztül fejezik ki (ld. a dramatikus tevékenység típusai).

Irodalom: BOLTON, G.: A tanítási dráma elmélete, Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest, 1993NEMZETI ALAPTANTERV (A Magyar Köztársaság 1993/LXXIX. törvénye a közoktatásról; módosítva 1996, 1999)

DRÁMAISÁG: A helyzetek azon tulajdonsága, hogy feszültség jelenik meg bennük, azaz drámát lehet építeni rájuk. Mindazok a helyzetek rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal, melyekben a szereplőknek valamilyen cselekvési döntést kell meghozniuk, s ez a döntés életükre (vagy a közösség életére) jelentős hatással van. Az epikával szemben a dráma középpontjában nem a döntési helyzet megoldása vagy maga a döntés eredményeképpen megtett lépések állnak: a dráma valamely probléma felmerülésétől a megoldásra vonatkozó döntés meghozataláig vagy a cselekvésig eltelő időt vizsgálja. A dráma feszültségét éppen az adja, hogy a szereplőknek dönteniük kell, a cselekvés azonban akadályba ütközik, vagy csak nehézségek árán valósítható meg. Amikor a döntések eredményeképpen megszületik a cselekvés, a drámaiság szertefoszlik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden dráma egyetlen döntési helyzetet tartalmazhat csupán; könnyen lehet, hogy a dráma szerkezetét az egyes döntések és következményeik láncolata adja.

Irodalom: DURÓ Gy. - NÁNAY I.: Dramaturgiai olvasókönyv, Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest, 1993 Drámapedagógiai Magazin, 9. szám melléklete

A DRAMATIKUS TEVÉKENYSÉG TÍPUSAI: A drámatanítás során alkalmazható eljárásokat Gavin Bolton nyomán különböző típusokra osztjuk. Ezek a típusok elsősorban formai-szerkezeti szempontból, illetve az alkalmazásukkal elérni kívánt cél tekintetében jellemzik az egyes tevékenységformákat.

"A" típus: Gyakorlatok Fontosabb jellemzői:

rövid távú, gyakran törekszik a lezártságra; a célt a tanár és a tanulók is ismerik; mindig van egy végpont, ahonnan már új eredményre nem juthatunk; mindig valamilyen tevékenységet meghatározó instrukció szerepel benne; általában nem kötődik erőteljes érzelmekhez.

"B" típus: Dramatikus játék Fontosabb jellemzői:

nincs válasz a "mikor van vége" kérdésre; nem törekszik lezártságra; alapértékei a folyamatosság, a formálhatóság és a spontaneitás; a tevékenység nem könnyen megismételhető; nem igényli az érzelmek és a koncentráció magas szintjét, bár ez többnyire mégis megjelenik.

"C" típus: Színházszerű formák Fontosabb jellemzői:

megjelenítő ("naturalista") vagy demonstratív ("brechti") készségeket igényel; a résztvevők minden esetben valamely (képzelt vagy ténylegesen jelen lévő) közönség felé kívánják közvetíteni a tevékenységben megjelenő tartalmakat; nagyfokú érzelmi-koncentrációs jelenlétet és együttműködést tesz szükségessé; a tevékenység célja, hogy a "produktum" könnyen megismételhető legyen.

"D" típus: A megértés megváltoztatása Fontosabb jellemzői:

a fenti három típus folyamatos ötvözésére, egymásba olvasztására épül; célja, hogy a résztvevők a feldolgozni kívánt témát személyes szinten megtapasztalják, ugyanakkor ráébredjenek az abban rejlő általános emberi jelentéstartalmakra is; a tevékenység formai oldalának megszerkesztésén keresztül ( KONVENCIÓK) halad előre, ugyanakkor a tanulók érzelmi-gondolati jelenlétére épít; a folyamat egyes külsődleges elemei értelmezhetőek a foglalkozást figyelő ember számára is, a csoportnak és a tanárnak ugyanakkor nem célja, hogy a megélt tartalmakat e megfigyelő felé kommunikálja. Az egyes típusok betűjelzése nem az egyes tevékenységformák rangsorolását szolgálja, azaz a lista nem hierarchikus. Ezzel együtt mindazok a drámatanárok, akik a tanítási dráma gondolatmenetét követik, az első három típust a "D" típusú tevékenységet segítő, annak alárendelt tevékenységformának tekintik.

Irodalom: BOLTON, G.: A tanítási dráma elmélete, Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest, 1993

TANÍTÁSI DRÁMA: Az angol DIE (Drama in Education) kifejezés magyar megfelelője. (Korábbi szakirodalmi szövegekben előfordul az oktatási dráma szókapcsolat is.) Olyan pedagógiai megközelítésmód és módszertani rendszer, mely a "D" típusú dráma gondolatmenetét követi (ld. a dramatikus tevékenység típusai).

Irodalom: BOLTON, G.: A tanítási dráma elmélete, Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest, 1993 NEELANDS, J.: Dráma a tanítás szolgálatában, Magyar Drámapedagógiai Társaság - Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest, 1994 O'NEILL, C. - LAMBERT, A.: Drámatanítás (In: KAPOSI L. [szerk.]: Drámapedagógiai olvasókönyv, Magyar Drámapedagógiai Társaság – Marczibányi Téri Művelődési Központ, Budapest, 1995SZAUDER E.: Dráma - oktatás - nevelés (szöveggyűjtemény a dráma oktatási alkalmazásához), Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest, 1994