Szerkesztő küldte be 2018. 04. 28., szo - 01:15 időpontban
(Frissítve április 28-án)
A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó ezévi eseménysorozata március 23-án vette kezdetét.
Kilenc megyei és az egyik budapesti bemutatóra került sor az első hétvégéken (Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér, Heves, Hajdú-Bihar, Pest megye I. Budapest I.).
Az igazi csúcs az április 20-21-22-i hétvégén jött. Ekkor kilenc megyei vagy fővárosi kerületi bemutatót rendeztek a partner intézmények, szervezetek: Pest megye II., Budapest II-III., Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Zala, Veszprém, Nógrád.
Az utolsó két megyei rendezvény április 27-én volt: a Komárom-Esztergom és a Tolna megyei bemutató zárta a megyei találkozók sorozatát.
Május első két hétvégéjén pedig már a regionális bemutatók következnek.
Az országos rendezvénysorozat támogatója:
EMMI Nemzeti Tehetség Program (nagy hagyományú és szakmailag elismert versenyek)
a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma
továbbá az egyes megyei, fővárosi és regionális rendezvények támogatói